A Hungaroring Magyarország legmodernebb autóversenypályája. Budapest és Gödöllő között, az M3-as autópálya közelében található Mogyoród külterületén. A pálya elsősorban a Formula–1 magyar nagydíjról ismert, amit 1986 óta folyamatosan megrendeznek.
Bernie Ecclestone, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke Formula–1-es versenyt akart rendezni a vasfüggöny mögött. Először Kína, Szovjetunió és Jugoszlávia volt kiszemelve, végül Magyarországra hívták barátai, Rohonyi Tamás és Frank Tamás.
Már 1983-ban szóba került a verseny magyarországi futamának megrendezése. Lehetséges helyszín volt még a Városliget és a Népliget is. Végül 1985 szeptemberben a szerződés megkötésekor eldőlt hogy új pályát építenek Budapest mellett Mogyoródon. Tervezését az Aszfaltútépítő Vállalat mérnökei, Papp István és Gulácsi Ferenc végezték, a tervezés számítógéppel való kidolgozásának, világviszonylatban is úttörő jellegű példáját alkották meg.
- A pályát 1985. október 1-jén kezdték építeni és rekordidő (8 hónap) alatt készült el.
- A megnyitó 1986. március 24-én, a Drapál János-emlékverseny volt.
- 1986. augusztus 10-én volt az első Forma–1 verseny, melyen majdnem 200 000 néző volt jelen. A versenyt Nelson Piquet nyerte Ayrton Senna és Nigel Mansell előtt.
szodasszifon.hu/fortepan fotó - 1986 hungaroring, címlapon. légifotó a Hungaroring parkolójáról, távolban a versenypálya.