Pajtás képes gyermekújság, amelyet először a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Úttörő Mozgalom (1946-1952), majd a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Központi Vezetőség (1952-1956) végül a Magyar Úttörők Szövetsége (1957-1989) adott ki.

Első felelős szerkesztője László Gyula volt.

Kezdetben kéthetenként (1946-1950) majd hetenként (1950-1989) jelent meg. A Szikra Lapnyomda készítette.

Története

A nemzetközi úttörőmozgalmat hazánkban ez a lap képviselte. A gyermeklap részben az oktatás, részben a baloldali mozgalom céljait szolgálta. A Pajtásban nagy szerepet kapott a nemzeti érzés ápolása is, de nem csak szimbólumokhoz kötve, hanem cselekvő részvételt jelentő szervezeti formákhoz kapcsolódva: természetjárással, honismerettel, hagyományőrzéssel egybekötve. Az újság 1946-tól játszott jelentős szerepet, elsősorban a gyermekek ideológiai nevelésében.

A Pajtás első száma 1946. december 20-án jelent meg nyolc oldalon, tízezer példányban. 1947-ben a második szám már a második évfolyamnak számított.

1964-től jobb minőségű papírra, mélynyomással, készült a lap, és ez a szerkesztésben is változásokat hozott. Rakó József lett a főszerkesztő.

A lap 1989. december 7-én megszűnt.

Folytatjuk.

szodasszifon.hu/Kép: kartyanaptarak.wordpress.com