Jailhouse

Egy jelentéktelen épület jelentéktelen pinceajtaja mögött, a Trafó (Mappa) mellett gazdag szubkultúra tenyészett, már a kilencvenes évek végén. Itt aztán volt minden, mint a búcsúban, az ipari zenétől a breakbeaten át az electrotrashig. 2004 és 2007 között virágzott igazán. A The Breakbeat Independentre például inkább kapucnis pulcsis, tornacipős diákok jártak, a house partik közönsége változó volt, a Jailben debütált Lollipop electroclash sorozat pedig egyfajta kifinomult ízlésű vékonyka réteget vonzott, akiknek tagjai maguk is undergroundnak számítottak az elektronikus zenei szubkultúrában.

A jól eltalált partikon zsúfolásig megtelt a hely, máskor viszont elszívták a kis klub közönségét mondjuk a Citadella, az Events Hall vagy más szórakozóhelyek által meghívott "sztárok."

Amit a közönség gondolt:

„Imádtam, hogy olyan kicsi, hogy szinte izzadnak a falak is egy-egy bulin.”

"Lehetett kommunikálni az éppen zenélő dj-vel, az is jobban tudott kommunikálni a bulizókkal. Úgy emlékszem, a Jailben senki nem volt elszállva magától. A törzsközönség sem".

Emlékezetes buli:

Egyértelműen a United Colors of House sorozat Betával, Erkával és Marvinnal 2005-ben és 2006-ban.